3.-4. Fejezet

 

Sweet Love of Mine

3. fejezet

       Fordította: Niky

 

Eric kinyitotta a nemrégiben csodálatossá tett vintageCorvette-jének utasoldali ajtaját, és segített gyönyörű menyasszonyának bepakolni a ruháját az autóba, hogy ne akadjon bele az ajtóba. Amikor áthajolt a nyitott kabriótetőn ésmegcsókolta a lány homlokát, az rámosolygott, kék szemei csillogtak boldogságtól.

Ez a tekintet… Ő akart lenni az oka ennek a tekintetnek az egész hátralévő életében. A szíve olyan nagyra duzzadt, hogy nehezen tudta beszívnia levegőt. Ez a nő jelentett neki mindent, és arra a néhány borzalmas pillanatra gondolt, amíg a biopszia eredményére vártak aznap reggel, hogy talán ki kell találnia, hogyan éljen nélküle. Nem volt benne biztos, hogy képes lett volna rá. Elhatározta, hogy minden pillanatot, amit együtt töltenek el, megtölt örömmel és szeretettel, mert még ha a nő százhúsz évig is élne, akkor sem lenne elég ideje arra, hogy megmutassa neki, mennyit jelentett számára.

– Mostanában különösen nyálasnak tűnsz – mondta Rebekah. A nő felnyúlt, hogy a mutatóujjával megkocogtassa az orrát.

– Jobban tetszik a kanos tekintetem? Biztos vagyok benne, hogy megtalálom, ha pár másodpercig a dekoltázsodat bámulom.

Valóban látványosan nézett ki a menyasszonyi ruhájában. Az anyja esküvői ruhája, emlékeztette rá valami farkat blokkoló szinapszis az agyában.

A nő felnevetett. – Szállj be a kocsiba. Most azonnal feleségül kell mennem hozzád.

– Hát, ettől még nem fogok megszabadulni a bugyuta tekintetemtől. Ha valami, akkor ez csak fokozni fogja.

Megfogta a férfi kezét, és megcsókolta az ujjperceit, mielőtt az arcához nyomta volna. – Majd kitalálom, hogy valahogy elviseljem – suttogta.

Elengedte a kezét, és a férfi lopott egy gyors csókot, mielőtt bemászott volna a volán mögé, és beindította a kocsit. Az életre kelt, és semmi kopogás, csörömpölés vagy csikorgás nem hallatszott belőle, amit korábban produkált. Mármint amikor be tudta indítani. – Zseniális szerelő vagy, bébi – mondta, és egy vigyort villantott a jövendőbelijére.

– Dolgozunk ma este a Camaromon?

Eric nevetett. – Nem, hacsak nem használjuk a hátsó ülést elhálási célokra.

Besorolt a forgalomba, és a bíróságra hajtott, azon tűnődve, hogy vajon Rebekah beleegyezik-e majd minden gyors tervébe, amiket azért szőtt, hogy a napjukat egy kicsit különlegesebbé tegye. Tudta, hogy a nők szeretik megtervezni az ilyen dolgokat, és még sosem hallott olyanról, hogy a vőlegény intézze az összes előkészületet, de nem voltak egy tipikus pár. Nem. Biztos volt benne, hogy sokkal boldogabbak voltak.

Jace kint várakozott a motorja mellett, amíg Eric segített Rebekah-nak kiszállni a kocsiból, és bemenni a bíróságra.

– Nem ő a tanúd? – kérdezte Rebekah. – Fel kellene hívnom anyámat, hogy tudassa vele, hogy ideértünk.

Az anyja, aki csodával határos módon beleegyezett, hogy Rebekah tanúja legyen, nem itt fog velük találkozni. Máshová kellett menniük, miután felvették az engedélyüket, de Rebekah-nak nem akarta elmondani, hogy hova. Meg akarta lepni. Még inkább, most, hogy látta, hogyan reagált a lány a menyasszonyi ruhás meglepetésre.

– Először meg kell szereznünk az engedélyt – mondta. Az egyik a sok dolog közül, amit megtudott, amikor aznap késő reggel felhívta a bíróságot. Azt is megkérdezte, hogy ki végezheti a szertartást. Ami miatt elkezdett gondolkodni azon, hogy Rebekah esküvőjét még tartalmasabbá tegye.

Az emberek vigyorogtak Rebekah-ra, ahogy elhaladt mellettük a menyasszonyi ruhájában. Valószínűleg azon tűnődtek, hogy miért van azzal a magas, bolondos fickóval, aki farmerben és pólóban van. Eric remélte, hogy Trey megtalálta a szmokingot a szekrényében. Pár évvel ezelőtt a Grammy-gálán viselte, és eléggé biztos volt benne, hogy még mindig megvan valahol egy dobozba gyömöszölve. Eric azt is remélte, hogy a fickó figyelmét nem tereli el valami sokkal érdekesebb dolog, mint az esküvői ruha a házához vezető úton.

Míg ő és Rebekah a sorban álltak, hogy megkapják az engedélyüket, Eric diszkréten ellenőrizte az SMS-eit. Örült, hogy képes volt elterelni Rebekah figyelmét a jelmezek felpróbálásával, míg mások összeállították az előkészületeket. Nem volt könnyű megszervezni a dolgokat az orra előtt.

Egy üzenet Briantől: Még mindig Treyre várunk. Mindenki más itt van éskészen állunk.

Egy a leendő anyósától, Mrs. B-től: Köszönöm, hogy a mai napot különlegessé tetted neki. Sajnálom, ahogyan bántam veled.

Egy Sedtől: Nem gondolod, hogy van jobb dolgom is a szabadnapomon, mint részt venni az esküvődön?

Eric tudta, hogy csak szórakozik vele, ezért nem sértődött meg.

Egy a leendő sógorától, Dave-től: Ha valaha is összetöröd a szívét, a kerekesszékemmel fogok átgázolni a golyóidon.

Eric összerezzent, és kényelmetlenül mocorgott a gondolatra.

Egy Rebekah volt vőlegényétől, Isaactól: Nem kellett volna meghívnod, de köszönöm. Örülök, hogy boldog.

És egy Jontól: Sajnálom, nem tudok eljönni. De csókold meg egyszer a nevemben.

– Ma aztán tényleg népszerű vagy – mondta Rebekah a nyakát nyújtva próbálta megnézni, kinek írt.

A férfi a zsebébe dugta a telefonját. – Én? – A férfi a kezét a háta aljára tette, és közelebb húzta magához, a lábait a nő lábai közé dugta nehézkes szoknyába, és kibillentette az egyensúlyából. – Mindenki téged néz ma.

– Elég hülyén érzem magam ebben a hatalmas, díszes ruhában a bíróságon – mondta. Az uszálya az egyik karján volt áthúzva. Felhúzta a szoknyát elöl, és megrázta.

– Nem hülyének kellene érezned magad, hanem gyönyörűnek – mondta. – Mert az is vagy.

Amikor a sor elejére értek, megmutatták az ügyintézőnek az igazolványukat, hogy elkészíthessék a házassági engedélyüket.

– Hogyan írjuk a nevet?

Eric megdermedt. Ezt nem igazán beszélték meg. A születési neve Anderson volt, de a hivatalos neve Sticks. Vajon egyáltalán akarta volna a nevét? Nem hibáztatta volna, ha nem. Tudta, hogy ez egy tizennyolc éves béna választása volt.

– Rebekah Esther Sticks – mondta Rebekah habozás nélkül.

– Biztos vagy benne? – kérdezte a férfi.

– Természetesen. Hacsak nem gondolod, hogy el kellene dobnom azt a szörnyű középső nevemet, amíg van rá lehetőségem?

– Én a vezetéknévre gondoltam.

– Azt mindenképpen akarom – mondta a lány, és sugárzóan a férfira mosolygott.

Nem értette ugyan, hogy a lány miért vette fel a választott vezetéknevét, de büszkeséggel töltötte el. – Maga a főnök, Mrs. Sticks.

– Hová megyünk most? Egy bíró végzi a szertartásunkat? – kérdezte Rebekah.

– Nem, nem bíró – mondta a férfi.

– Egy köztisztviselő?

– Nem.

– Békebíró?

– Nem.

Rebekah összevonta a szemöldökét. – Akkor ki?

– Majd meglátod.

– Ma tényleg titokzatos vagy – mondta a lány.

– Mindig titokzatos vagyok.

A nő nevetett. – Soha nem vagy titokzatos. A nyitottságod az egyik, amit a legjobban szeretek benned. – A nő felcsúsztatta a kezét a férfi nyakára, és az nem állt ellen a nyílt meghívásnak, hogy hosszan csókolózzanak. Amikor elhúzódott, megsimogatta a lány arcát. – Néha a meglepetések jó dolgok lehetnek.

– Alig várom, hogy lássam, mit tartogatsz számomra – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy emlékezetes lesz.

Úgy mondta, hogy emlékezetes, mintha a férfi felbérelt volna egy cirkuszi bohócot, hogy betűzze le lufibetűkkel a fogadalmakat, és egy trambulinon adja össze őket. A férfi elvigyorodott. A nő tényleg meg fog lepődni, amikor meglátja, hogy milyen reménytelenül tradicionális balfácánhoz fog hozzámenni.

A házassági engedélyt a kezében tartva a bíróságról visszakísérte a kocsihoz.

– Hová megyünk? – kérdezte a lány.

Rávigyorgott a lányra, keményen megdolgozott azért, hogy fenntartsa a titokzatosságot, pedig legszívesebben minden apró részletet elárult volna a tervéről.

– Majd meglátod – mondta.

Amíg bent voltak, Jace megtette a magáét, üres konzervdobozok gyűjteményét kötött a kocsijuk hátsó lökhárítójához. Ráadásul egy táblát is rögzített a csomagtartóra, amin az állt: Majdnem házasok.

Rebekah felkacagott, amikor meglátta, és még egyszer megölelte Jace-t. Ezúttal Jace visszaölelte.

– Tudom, hogy a mai nap arról szól, hogy boldoggá tegyük a menyasszonyt – mondta Jace halkan –, de vigyázz jól arra az őrült emberedre. Elég fontos nekem.

Eric forgatta a szemét, és tarkón csapta Jace-t, mintha nem tenné boldoggá, hogy Jace szentimentális zagyvaságait hallhatja.

– Hoztál szemkötőt, ahogy kértem? – kérdezte Eric.

Jace előhúzott egyet a farzsebéből. – Mindig van nálam egy tartalék.

Eric kuncogott, és elvette Jace kezéből a fekete bőrdarabot. – Hát persze, hogy van.

– Miért van szükséged szemkötőre? – kérdezte Rebekah.

– Nem nekem kell – mondta a férfi, és a fejére csúsztatta. – Hanem neked.

– Eric?

Aggódó szemeit eltakarta a szemkötővel, megdöbbentette a vágy hulláma, amely elöntötte az ágyékát, amikor meglátta a lányt a bőrrel bekötött szemével, és a nagyon is megfelelő esküvői ruhát viselve.

– A fenébe, bébi! Ma éjszaka újra használnunk kell ezt a dolgot.

– Csak ne kend össze a szerelmi ragacsoddal – mondta Jace. – Ez az egyik kedvencem.

– Nem ígérhetek semmit – mondta Eric, miközben megfogta Rebekah kezét, hogy az autóhoz vezesse őt. – A ragacs néha a legszokatlanabb helyeken köt ki.

– Mint például a szerencsehozó kalapon? – Jace kuncogott.

– Pontosan.

Rebekah ujjai megremegtek a férfi tenyerében, de a lány bízott benne és hagyta, hogy a férfi az anyósülésre irányítsa. Nem volt hozzászokva, hogy az emberek tőle függjenek, vagy kifejezetten megbízzanak benne. Hatalmas felelősség volt ez, amit kész volt vállalni.

Amikor a nője ismét biztonságban volt a Corvette belsejében, Eric beszállt, beindította az autót, és elindult a meglepetés helyszínének irányába. Az alumíniumdobozok csattogtak a mögöttük lévő járdán, és néhány közeli sofőr gratulálva dudált. Mindez nagyon boldoggá tette. A különösen hangos és ellenszenves vezetőkkel szemben nem érezte a késztetést, hogy lecsapja bármelyik dudálót is.

Ahogy körbehajtott néhány háztömböt, keresve azt a helyet, ahol kimondják az igent, Eric remélte, hogy Rebekah nem lesz dühös, amiért nem beszélte meg vele a választott helyszínt. Mi van, ha utálni fogja ezt az ötletet? Mi van, ha meggondolja magát azzal kapcsolatban, hogy szereti őt? Vagy ami még rosszabb, rájönne, hogy soha egy pillanatra sem nem szerette őt?

Ránézett a lányra, aki olyan bizalommal ült mellette, és úgy döntött, hogy ha a lány észhez tér, az lesz a legrosszabb dolog, ami valaha is történt vele. És Eric elég sok elbaszott szarságot élt át fiatalkorában.

Sweet Love of Mine

4. fejezet

                    Fordította: Christina

 

Rebekah-nak fogalma sem volt, Eric hová viszi, de megtanulta az együtt töltött hónapok alatt, hogy a férfi sokkal figyelmesebb és sokkal romantikusabb volt, mint amilyennek mutatta magát. Amikor meglepte őt, az nagyon jó érzés volt. Végigsimított meleg, fém eljegyzési gyűrűjén, eszébe jutott, mikor a férfi legutóbb meglepte őt. Kizárt dolog, hogy a férfi ezt felül tudná múlni. Vagy mégis?

– Adsz némi tippet, hogy hová megyünk? – kérdezte, megigazítva a szemkötőt, hogy kényelmesebb legyen, de nem vette le. Eltökélte, hogy jó képet fog vágni a férfi terveihez, még akkor is, ha azok végül szerencsétlenül alakulnak. Eddig jól csinálta, de sosem tudta, mire számítson Erictől. Általában jó meglepetésekkel állt elő. De ki tudja, néha…

– Nem. Nincs semmiféle tipp.

Hallotta a mosolyt a férfi hangjában, még a forgalom zaján és a kocsit követő konzervdobozok csörömpölésén keresztül is.

– Megpróbálhatom kitalálni? – kérdezte.

– Megpróbálhatod, de nem fogom megmondani, ha jól tippelsz.

Az autó egy kanyarban döcögött, arra ösztönözve Rebekah-t, hogy belekapaszkodjon a műszerfalba. Nehezen viselte azt is, ahogy Eric vezetett, miközben látta, merre mennek; igazi bizalompróba volt számára, hogy bekötött szemmel ült mellette.

– A tetoválószalonba megyünk? – kérdezte. Valóban azt tervezték, hogy a fogadalmukat véglegesen a bőrükbe fogják vésni. Már többször is megbeszélték. A nő már megírta a fogadalmát, és megjegyezte. Nem volt biztos benne, hogy Eric tényleg komolyan gondolta-e.

A férfi kuncogott. – Nem jó irányban tapogatózol, édesem.

– De azt mondtad, hogy a fogadalmadat az ujjadra akarod tetováltatni, és én mindenképpen szeretném, hogy az enyém egy gyönyörű műalkotássá váljon. Meggondoltad magad? – Megsimogatta Eric csupasz felkarját, és elképzelt egy színes és bonyolult mintát virágokkal, pillangókkal, zenei hangjegyekkel és szavakkal, amelyek kifejezik a szerelmét Eric iránt.

– Nem, még mindig szeretném ezt csinálni veled – már tényleg alig bírom kivárni –, de ezt megcsinálhatjuk akkor is, amikor több időnk lesz. Egy ilyen mestermű elkészítése órákba telik, és most mindenki ránk vár.

– Hol? – kérdezte a lány.

– A te… – hallgatott el nevetve a férfi. – Majdnem rávettél, hogy kimondjam.

– Az én... - mondta, elgondolkodva azon, hová is mehetnek, de nem jutott eszébe semmi. – Az én... Az én micsodám?

Biztosan nem a szülei házában.

Nem válaszolt, és a nő többi kérdésére és találgatására is csenddel felelt. Végül az autó megállt, és a nő hangokat hallott, de túl messze voltak ahhoz, hogy értse is, amit mondanak, vagy azonosítsa, kihez tartoznak a hangok. A szemkötő hirtelen leesett a szeméről, eltakarta az orrát, amikor Eric levette róla. Pislogott a kora esti nap vakítóan erős fényében, hogy a szeme megszokja a fényt. Ez egy cirkuszi sátor? – gondolta, miközben fájó szemei megpillantottak valamit, ami hatalmas volt és fehér, két függőleges csíkkal, körülötte élénk színekkel. Újra összeszorította a szemét.

– Egy trapézon fogunk összeházasodni? – kérdezte.

Eric felnevetett. – Nem, hát nem látod? Az apád templománál vagyunk.

A nőnek leesett az álla. Remegő kezét az ajkához emelte, a szemei könnybe lábadtak. Kinyitotta összeszorított szemét és ott volt – ahogy Eric mondta. Rebekah annyi boldog emléket őrzött a kis kápolnáról, a magas ólomüvegablakokkal és a fehér homlokzattal. Bár hónapok óta úton volt, és nem tudott templomba járni, még mindig emlékezett a kopott, de csillogó padokra. A magas szószékre. A vidám kórusra. És a melegszívű, barátságos apjára, aki a szeretet szavát terjesztette mindazoknak, aki meghallgatta őt. Nem kellett bemennie, hogy érezze a kötődését ehhez a helyhez. Ez mélyen a szívébe ivódott.

– Talán meg kellett volna kérdeznem, de gondoltam, hogy esetleg tetszeni fog az apádnak, hogy összeadjon minket. Mivel ez rá is tartozik.

– Az anyám vett rá erre? – kérdezte a nő, tudván, hogy az anyja egy kicsit basáskodó tud lenni, és hogy Eric nem volt vallásos ember. A nő nem tudta elképzelni, hogy a férfi templomban akarna megházasodni, és szerette őt eléggé ahhoz, hogy ezzel megbékélt. Isten meg fogja érteni. Ismerte a szerelmet, és soha nem állna az útjába. Nem érdekelte sem a nem, sem a faj, sem a kor, sem az életkor, semmi más, csak a szeretetének áramlása. Rebeka mindig is hitt ebben. Az apja egész életében ezt hirdette.

– Rendben– mondta Eric nagyot sóhajtva –, ez nyilvánvalóan rossz döntés volt részemről. Megfordulok a kocsival, és gyorsan elhúzunk.

A nő rátette a kezét a férfi kezére, mielőtt hátramenetbe kapcsolhatta volna a sebességváltót. – Imádnám, ha apa az általa imádott templomban adna össze bennünket, de nem akarom, hogy kényszernek érezd, hogy meg kell tenned valamit, ami nem tetszik neked, csak mert az anyám történetesen azt hiszi, hogy ő a királynője a kibaszott világegyetemnek – forgatta a szemét, és megrázta a fejét. A nő mindig túlságosan is igazságos volt. Még egy lelkész feleségéhez képest is.

Eric elvigyorodott. – Soha nem javasolta. Ahogy a ruha is az én ötletem volt. Felhívtam a szüleidet, és amikor apád felvette, megkérdeztem tőle, hajlandó lenne-e összeadni minket, ahelyett, hogy megkérem a kezed tőle. Azt hiszem, sírt, mire letettem a telefont, szóval, ha bármi nyomást érzek, az azért van, mert nincs bennem annyi, hogy összetörjem annak az embernek a szívét. De ha nem akarod, hogy itt házasodjunk össze, akkor most elhajtok, és majd később elmondod apukádnak.

Megragadta Eric kezét, és a mellkasához szorította őket a dobogó szíve fölé. – De én itt akarok megházasodni. Tényleg. Tényleg.

– Hé, ezt az egész „akarom” dolgot tartogasd a szertartásra – cukkolta a férfi.

A nő a férfi karjaiba vetette magát, és megcsókolta, a váltó belehasított a combjába – nem mintha érdekelte volna.

Egy pillanat múlva elhúzódott, és megvizsgálta a férfi arcát. Atyaég, szerette a férfit. Honnan tudta, hogy milyen dolgok voltak fontosak neki? Soha nem mondta el neki, hogy mennyit jelentett neki az apja temploma. Amikor nem turnéztak, vasárnaponként, amikor csak tudott, részt vett az istentiszteleten, de Eric soha nem akarta elkísérni. Azt mondta, hogy a templomtól kényelmetlenül érezte magát. Így hát egyedül ment.

Eric a hüvelykujjával letörölt egy kóbor könnycseppet a nő arcáról.

– Remélem, ezek boldog könnyek, a fenébe is – mondta.

– A legboldogabbak – erősítette meg a nő.

Eric a keze közé fogta a nő arcát, és a fejét a nő homlokához döntötte. – Szóval kimondtad az igent, és megcsókoltuk egymást, meg minden, szóval ez azt jelenti, hogy házasok vagyunk, és kezdődhet a nászéjszakánk? Mert én nagyon szeretném csinálni veled most rögtön. Olyan dolgokat, amikre nem egy templom parkolójában kellene gondolnom.

Mielőtt válaszolhatott volna, hangos puffanás hallatszott a motorháztetőn. Eric felugrott, és kipattant az ülésből, hogy a szélvédő fölé hajolva megragadjon valakit az ingénél fogva.

– Egy szmoking rendel – mondta Trey, mindkét kezét megadással emelte fel.

– Ne üsd meg a kocsimat – mondta Eric összeszorított fogakkal. Meglökte Trey mellkasát, amikor elengedte.

– Itt állok, és próbálom felhívni magamra a figyelmet már jó ideje – mondta Trey. – De értem, mi vonta el a figyelmed.  Hellóóóó, Rebekah Blake.

– Sticks – javította ki Eric.

– Még nem – mondta Trey egy Rebekah felé irányuló kacsintással. – Még mindig szabad préda, ha nem tévedek.

Rebekah arca kipirult a forróságtól. Nem volt biztos benne, hogy mitől vált Trey Mills két lábon járó afrodiziákummá. Száz Treyért sem cserélné el Ericet, de nem volt érzéketlen. A férfi a maga izgató módján szexi volt. Mindig is így gondolta. Talán furcsa, hogy még mindig vonzónak találta, miután megtudta, hogy ellopta a volt vőlegényének szívét és szüzességét, de a fenébe is, ezt nem tudta felróni a srácnak.

– Már amúgy is elszalasztottad az esélyt egy édeshármasra Treyjel – súgta Eric a fülébe. – Jobb, ha gyorsan túllépsz rajta.

A lány vállon csapta a férfit. – Ha tényleg akartam volna egy édeshármast Treyjel, akkor megtettem volna –  mondta, amikor az anyja megérkezett a kocsi mellé. Szerencsére nem hallotta, amit mondott. Az anyja kiakadt, hogy Rebekah hajának egyes részei kékre vagy lilára voltak festve – ahogy jelenleg is volt. Rebekah el sem tudta képzelni, hogy hány 360 fokos fordulatot tett volna a nő feje, ha tudott volna arról, amit Rebekah a Sinners turnébuszán a házasság szentségén kívül tett. Vagy akár egy törvényes kapcsolat illendőségén kívül.

– Annyira örülök, hogy tökéletesen áll rajtad, kislányom – mondta az anyja, és ragyogóan mosolygott a menyasszonyi ruhájára. – Látod, nem voltam mindig ilyen erős csontozatú.

– Még mindig fantasztikusan nézel ki, anya.

– Teljesen egyetértek, Mrs. B – mondta Trey goromba vigyorral.

Rebekah piszkosul biztos volt benne, hogy ha bármelyik másik férfi ezt mondta volna az anyjának – talán még a saját férje is –, végül kevesebb foggal végezte volna, de Trey egy piros nyalókát csúsztatott érzéki szájába, körbenyalta a piercinges nyelvével, és Rebekah legnagyobb megdöbbenésére az anyja elpirult, majd a földre szegezte a tekintetét.

– Öhm, nos. Talán húsz évvel ezelőtt – mondta láthatóan zavarban.

– Szeretem az érett nőket – mondta. – És a fiatalabb nőket. És a velem egykorú nőket.

– Neked minden nő tetszik, akinek van pulzusa – mondta Eric.

Rebekah örült, hogy Trey nem említette, hogy az összes férfit is kedvelte. Nem volt biztos benne, hogy az anyja hogyan kezelné, ha megtudná, hogy Treynem tesz különbséget, vagy hogy Isaac – a férfi, akiről az anyja meg volt győződve, hogy tökéletes Rebekah számára – ugyanúgy el volt bűvölve Trey Millstől, mint a közvetlen közelben lévő összes nő.

– Abbahagynád a Trey iránti rajongást? – panaszkodott Eric.

– Nem hízelgek Treynek – mondta Rebekah. – Túlságosan szerelmes vagyok beléd, hogy egyáltalán észrevegyem őt.

– Ha te mondod.

– Trey soha nem kérte volna meg anyámat, hogy kölcsönadja a menyasszonyi ruháját.

– Sok minden vagyok – mondta Trey –, de a transzvesztita nem tartozik közéjük.

Rebekah ezért később darabokra szedte volna.

– Soha nem gondolt volna arra, hogy megkéri apámat, hogy ő vezesse a szertartást.

– Igen, mert soha nem fogok megházasodni.

– Trey, épp magánbeszélgetést próbálok folytatni a tökéletes vőlegényemmel. Kérlek, maradj ki belőle.

– Rebekah Esther Blake, ez nagyon udvariatlan volt – mondta az anyja.

Rebekah felsóhajtott. – Talán vissza kellene mennünk a házasságkötőbe, és elkerülni a családjainkat.

– Az már bezárt – mondta Eric.

– Akkor házasodjunk össze, hogy hazasiethessünk és kettesben ünnepelhessünk.

– Nagyon szívesen megünnepelném azt, hogy kettesben vagyunk.– Eric kiugrott a kocsiból anélkül, hogy kinyitotta volna az ajtót, és benyúlt, hogy Rebekah-t a karjába kapja. A nő nevetett, amikor a férfi a nyitott kabriótetőn keresztül nehezen emelte ki a kocsiból.

– Ez jó ötletnek tűnt – mondta, és tiltakozva felnyögött, miközben felemelte a nőt, és a mellkasához szorította. –  Azt hiszem, eltört a hátam.

– Akkor hadd sétáljak – erősködött a nő.

– Nem akarom, hogy elmenekülj – mondta a férfi, és a mellkasához szorította őt.

– Nem megyek sehová, ha nem vagy mellettem.

– Megígéred?

– Kisujj-eskü – nyújtotta ki a kisujját, és a férfi talpra állította, hogy kiegyenesítse a hátát, és a kisujját összekulcsolta a nőével, majd rokonszenvesen megrázta.

Az ujjaik szétváltak, ahogy Rebekah-t azonnal körülvették a csacsogó nők. Az anyja eltökélte, hogy eltávolítja a harminc év alatt felgyűlt ráncokat a kölcsönkért menyasszonyi ruhájából, rángatta és simította a szoknyát a tenyerével. Mindenki más épp most fedezte fel, hogy a menyasszony megérkezett, és a figyelméért esedezett.

Sed gyönyörű menyasszonya átkarolta Rebekah karját, és elkezdte a templom felé húzni.

– Megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy megcsináljuk a dekorációt abból, amit a korábbi menyasszonyok itt hagytak – mondta Jessica. – Kicsit sok a stílus, de nem néz ki rosszul, tekintve, hogy Eric alig két órája követelte, hogy hozzuk rendbe. Gyere, nézd meg, ha van valami, amit meg akarsz változtatni.

Rebekah tanácstalanul pillantott a válla fölött Ericre. Épp letette a kisujjesküt, hogy soha nem fog elmenni mellőle, és máris több idegen test volt közöttük. A férfi rávigyorgott a nőre a tömeg fölött, és a templom felé menet integetett neki, miközben a zenekarának tagjai ökölpacsikkal, tesóölelésekkel és hatalmas mosolyok tömkelegével szállta meg őt.

– Az oltárnál találkozunk – kiáltotta a férfi.

– Ott leszek – kiáltott vissza.